2014-04-26

Hétvégi haszontalan

Fogynom kellene négy kilót, kiosztottak, hogy nagy a pocakomm s ha ilyen kövér maradok, nem fogok tudni feleséget fogni magamnak, s majd sajnáltathatom magam, hogy egyedül vagyok, mint a kisujjam. Emlúlt a 4 napig tartó hasmenés, s most olyan étvágyam (és gyomorsavam) van, hogy még a szöget is megenném. Gyorsan vissza is jött az a 2-3 kiló ami a betegségben lement. :-( Ennek ellenére a mai szkvassot kihagytam, helyette kerti munkát terveztem. Vettem ecsetet meg olajat, hogy lekenjem a kerti bútorokat. Közben, mert itt volt az autóm tulajdonosa, hogy lecseréljük a téligumit mind a két kocsin, észrevettem a sufniban, hogy van még tavalyról maradt olaj, az apósom szépen elrakta a maradékot. Hát akkor most elkenem azt, s jövõre marad az idei. Aztán kicsit ültetek, húsz centis már a tök meg a cukkini, és ha tudtam volna, hogy ilyen melegek lesznek, akkor mehettek volna egyenesen a kertbe. Közben fõzõcskézek: brassói volt ebédre, megvendégeltem az autós srácot, vacsorára meg grill partira megyek, ahol majd hajnalba nyúlóan szaunázunk és activity-zünk, én, a szégyenlõs kezdem megszeretni a mutogatást, mert 5-10 másodperc alat elmutogatok olyat is, hogy újszövetség. De mint tudjuk, mindez kompenzálás, a magány elõl (meg a lakótársam elõl) menekülök.

1 megjegyzés:

  1. irigykedek a töködre, no meg a cukkinidra, hogy ekkorák a palántáid!
    én két hete közvetlen a kertbe ültettem a magokat, és a fele ki sem kelt, valami kiette mielőtt kibújt volna.Kezdhettem újra, olyan ez mint a lutri, de jó :) E.

    VálaszTörlés